Csenge Varga

Dunkirk filmelemzés

Dunkirk - 2017

Fegyverek, ellenségek, bajtársak és küzdés az életben maradásért.

Ez jellemzi a legjobban a háborús filmeket, amikből számtalan

klasszikust ismerünk, olyanokat amik megalapozták a filmművészet

jövőjét. Coppola Apokalipszis most-ja, Spielberg Ryan közlegény

megmentése, Tarantino Becstelen Brigantikja és sokan mások. De mit is

jelent háborús filmnek lenni? A közös bennük mindig a háború és hogy,

a hősöknek ebben a feje tetejére állt világban kell bizonyítaniuk és

megállniuk helyüket emberként. Lehet kitalált történet, vagy

reprodukció a valóságra, de mindig megtörtént háborús esemény az

alapja. Szólhatnak kisebb katonai csapatról, mint például a Fury,

vagy egy személyről, katonáról mint a Zongorista és a Hacksaw Ridge.

Néha egy háborús film akkor is annak van minősítve ha abban meg sem

jelenik az arra utaló motívum, maga a háború. Ilyen például az

Elfújta a szél ami miatt azt mondanám, hogy háborús film az, amikor

az adott korszakban élő emberek háború alatti megpróbáltatásait és

küzdelmeit mutatja be mint mentálisan, lelkileg és fizikailag.

Christopher Nolan, napjaink egyik legismertebb rendezője, a

Batman, az Eredet és az Interstellar után, olyan műfajjal lépett

mozivászonra amivel eddig még soha. Az akció és scifi helyett egy II.

világháborús történelmi filmmel köszöntött bennünket, ami fikció

helyett most igazi eseményeken alapul. A film nem csak Nolan

művészetére újítás, hanem magára a műfajra is hatással van, mert

ilyen típusú háborús film még nem született.

A történetben megjelenik az emberek kétségbeesett küzdelme a

fronton, de nem a történeten van a hangsúly, hanem az egész helyzet

érzelmiségén. A cselekmény egyszerű, mondhatni nagyonis. Folyik a II.

világháború, hatalmas veszteséggel és hanyatlással a szövetségesek

oldalán. Durván 400.000 brit katona az Észak Francia tenger partján

találja magát, mögöttük felzárkózva menetel az ellenséges náci sereg.

Bombák potyognak az égből, torpedók süvítenek a víz alatt, és a

harcban megfáradt brit katonáknak nincs hova menniük. 39 mérföldnyi

víz választja el őket hazájuktól és a biztonságtól.

Az egész magától értetődően egy pattanásig feszült helyzet, és a

Dunkirk legfőképpen erre a hangulatra élez, nem a történetre. És

nagyon hatásosan teszi. Nolan szinte impresszió szerűen vázolja a

környezet érzetét, olyan technikai fogásokkal mint a színek, a hoszú

jelenetek, kinyújtott képek. Ezt a legjobban Lee Smithnek, a film

vágójának köszönheti, hiszen az ő munkája által adja át a film azt

amit Nolan éreztetni akart. A vágás fokozza a feszültséget, a

tehetetlenség érzetét. Ahogy a katonák állnak a parton és egyszerűen

nincs hova futniuk, lefekszenek a homokba. Csapda. Nincs menekülés,

csak a szürke part maradt és a tenger, mögöttük pedig lassan érkezik

a halál.

Nolan elképzelésének megvalósítását sokban segíti Hans Zimmer,

munkáját sok filmjében hallhattuk, és most a Dunkirk impresszióját is

ő segíti elő a zenéjével. Nem beszélve a film hangvágásáról és

keveréséről, hiszen a film mindkettőért megkapta az Oscar díjat 2018-

ban. A képek, az operatőri munka jeleníti meg a film vizualitását. A

színek sötétek és fakók egybemosva a szürke tengerrel és homokkal. Az

ég, a víz és a tengerpart ugyanolyan üres és jellegtelen, mintha az

apró katonák csak a semmiben lebegnének. Élet és halál között.

A film egésze Nolan stílusát tükrözi, ahogy a képek úgy a

karakterek is. A kritikusok gyakran szeretik ízlelgetni a rendező

“gyengepontját” a szereplők bemutatása miatt. Mert általában a Nolan

filmekben az emberek gyakorlatilag nem rendelkeznek érzelmi

töltettel. Fel vannak építve, történhet velük tragédia vagy efféle

impulzus, de sosem mutatják meg hogyan éli meg az adott szereplő.

Például tényleg együttérzünk -e Mallal az Eredetben, és Coop fiával

az Interstellarban? Mi a helyzet Leonard Shelby feleségével? Tényleg

teljesen kidolgozott karakterek voltak, vagy csak eszközök egy nagyon

ügyesen kiagyalt érzelmi hatáshoz? És ez a kérdés minden Nolan

filmben felmerül, alapjául szolgálva a kritikáknak. A filmre és a

technikára fordítja a hangsúlyt és emiatt a szereplők legtöbbször

csak tárgyak lesznek a történethez. Nolant hatalmas hozzáértéssel, de

szív nélkül szokták jellemezni a kritikusok, amivel nem teljesen

értek egyet hiszen egy művész kifejező stílusát sosem nevezném

hibának, főleg ha annak munkái ilyen újítóak és különlegesek.

De a Dunkirkben ez a fajta üresség, névtelenség néhol pont

helyénvaló volt. A témához illően kapcsolódott az impresszióhoz, és

még jobban mélyítette a film érzetét. A szereplőknek sokszor még a

nevét sem árulta el, hiszen nem ők a lényeg hanem a helyzet amibe

belekényszerültek. Ezt a tényállást már a legelső jelenetnél

észrevehettük, ahol a hátulról mutatott katonák egy üres városban

lépkednek. Nem ők az egyetlenek, csak egyek a sok közül. Pár kis

katona a hatalmas csapdába szorult brit seregből. És tényleg, egy

jelenettel később meg is hal majdnem mindegyik. És nem azért mert nem

voltak fontosak (habár történet szempontjából valóban nem), nem

azért, hogy a túlélő főszereplőt elindítsa kalandos útján (mint ahogy

sok-sok filmben megszokhattuk), hanem mert a háború egyszerűen ilyen.

Véres, kegyetlen és nem törődik senkivel. Mert ilyen volt Dunkirk.

A film sok nézőnek üresnek, unalmasnak tűnhet és teljesen

jogosan, hiszen nem egy szórakoztató jellegű filmről van szó. A két

óra terjedelem nagyon hosszú egy ilyen fajta filmnek, és a cselekmény

sem fordulatos eléggé, rendesen kidolgozott karakterek nélkül. Sok

ember elfárad, megunja és ezért csalódik benne. De a Dunkirk sosem

feltétlenül a szórakoztatás céljából készült, és egy ilyen merész

lépés igenis tiszteletre méltó. Én egy impresszionista kísérlet

filmnek nevezném, ami számomra nagyon érdekes és tanulságos. Mert a

Dunkirk valami új, egyedi megoldással. Nolan kísérlete egy más

elbeszélésmódra és persze a háborús filmre is. És ez az oka amiért

megérdemel minden díjat és jelölést amit kapott.